Helyszínváltozások a Vidor fesztiválon
Az időjárás-előrejelzések miatt, annak érdekében hogy egyetlen program se maradjon el az idei VIDOR Fesztiválon, mától a Kossuth téri nagy rendezvények, tehát a koncertek és a filmvetítések beköltöznek a Bujtosi Szabadidő Csarnokba.
Vidámság és Derű 2010-ben is - Vidor fesztivál kilencedszer
2010. augusztus 27. és szeptember 4. között immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett, 9 nap alatt 70 helyszínen mintegy 400 program zajlik majd, az idén várhatóan közel 180 ezer néző előtt. Zenei kínálata nemzetközi mércével mérve is rendkívül kimagasló, hiszen ez Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol igazi világsztárokkal találkozhat a közönség, olyanokkal, mint a szaxofonkirály Manu Dibango, a zseniális afrikai zenész Bassekou Kouyate, a kiváló kínai együttes a Hanggai, a salsa amerikai szupersztárjai a La Excelencia, s egy friss felfedezett a Septeto Santiaguero Kubából.
Öröm Fesztivál Nagykárolyban – Ismert magyar zenekarok a határon túl is
Újabb rendezvény csatlakozik az amúgy sem szűkös fesztiváltabellára, augusztus 5 és 8 között a romániai Nagykárolyban rendezik meg az első Öröm Fesztivált. A négy napos eseményen a magyar fesztiválélet legjobbjai szórakoztatják a nagyérdeműt, mellettük pedig fiatal zenekarok, humoristák is várják a közönséget határon innen, és túlról.
Közös hullámhossz - fesztiválrádió a Művészetek völgyéből
Két stúdióból jelentkezve, két színpad műsorával jelentkeznek a szabad rádiósok az idei Művészetek Völgye Fesztiválon.
A jubileumi (20 éves) fesztiválhoz kapcsolódó, 10 napos, 24 órás adás a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete (amelynek a Best of Rádió is tagja) történetének talán eddigi legnagyobb vállalkozása: közel 10 rádió munkatársai vesznek benne részt személyesen, az adást átveszi 20-25 rádió szerte az országban, többek közt az FM 98-on is hallgatható.
Éjszakai fürdőzés a Tiszavasvári strandon!
Július 23-án, pénteken éjszaka is nyitva tart a Tiszavasvári strandfürdő.
A programok már péntek délután indulnak, a medencékben hűsölők a Best of rádió élő látványstúdiójában kérhetnek dalokat, este 8tól pedig zenés fürdőzés veszi kezdetét.
A jobbnál jobb muzsikákra bulizva a medencén kívül az éjszaka is nyitvatartó vendéglátóegységekben lehet felfrissülni, az egészestés játékokon pedig vásárlási utalványokat lehet nyerni.
Az éjfélig tartó strandbuli a Klub kávéházban nosztalgiazenékkel folytatódik.
Figyeljék a Best of rádiót az FM 98-on, hiszen jegyeket nyerhetnek az éjszaki fürdőzésre és lefogyasztható utalványokat a Klub kávéházba!
3. Tiszavasvári Focitábor 2010
A Tiszavasvári Sport Egyesület focitábort szervez 1998-1999-2000 születésű gyermekek számára.A tábor helyszínei a Tiszavasvári Sportpálya, illetve a Városi Strand és Ifjúsági Tábor. Ideje: 2010. Aug 2-3-4.
